Mindig felmerülő kérdés volt a kézilabda társadalomban, hogy a fiatalok milyen szerepet töltenek be a csapatokban. Mennyi fiatal található az első osztályú együttesekben, mekkora szerepet kapnak a mérkőzéseken? Elveszik-e az idősebb, rutinos játékosok előlük a helyet, vagy sem? Milyen teljesítményt nyújtanak a különböző életkorokban a játékosok?
Ezt vizsgáltuk meg egy-két szempont alapján a 2022-2023-as NB1-es bajnokságban mind a nők, mind a férfiak vonatkozásában.
A női bajnokságban 289 játékos szerepelt a csapatokban. Életkori eloszlásuk alapján látható, hogy a legfiatalabb játékosok 17 évesek voltak, míg a legidősebb játékos a 37. életévét töltötte be 2023-ban. 31 éves kor felett csökkenő tendenciát mutat a játékosok száma. A 19 évesek voltak a legtöbben a bajnokságban – 39 játékos lépett pályára. De magas a létszám a 19-23 évesek között is (a játékosok 44%). Érdekes, hogy a 20-30 év közöttiek esetében a 25 éveseknél mindössze 9 játékos volt csak, akik szerepeltek a mérkőzéseken.

A férfiaknál 311 játékos szerepelt a 14 csapatban. A legfiatalabbak a 17. életévüket töltötték be, míg a legidősebbek már a 39-et is. Érdekes, hogy az 1984-es generációból még 6-an szerepeltek ebben a bajnokságban. Felfedezhető hasonló trend náluk is mint a nőknél, de pár év eltéréssel. 33 év felett szintén jelentősen csökken a játékosok száma. Míg a 20-24 évesek száma nagyon magas – 137 fő (44%). A férfiaknál két korosztálynál látható, hogy kevés a játékos. Mindössze 9-en léptek pályára a 26 évesek és 8-an 29 évesek közül.

A legtöbb játékpercet a 27 évesek töltötték a pályán (13 443 perc) a női mezőnyben. A legkevesebb szerepet az egyetlen 37 éves (200 perc) kapta a mérkőzéseken. 4 korosztályban gyűjtöttek 10 000-nél több játékpercet (19-23-27-29 évesek). Az életkorok átlaga 7 076 perc volt.

A férfiaknál a 28 évesek voltak, akik a legtöbb időt töltötték a pályán (16 136 perc). Mögöttük szorosan a 24 évesek (14 414 perc) és a 21 évesek következnek (12 739 perc). A legkevesebbet a 17 évesek szerepeltek (36 perc). Az átlag 6 436 perc volt.

A nők esetében 20 éves kortól már magas mérkőzésátlaggal rendelkeznek a játékosok (18,6 mérkőzés), azonban az átlagos játékperceik száma még alacsony (12,7 perc). De látható egy folyamatosan emelkedő tendencia 17 és 23 év között . A 19 évesek szerepeltek a legnagyobb létszámban a bajnokságban, de az átlag játékperceik száma 13,2 perc volt. A 25-36 év közötti játékosok jellemzően 20 mérkőzés felett szerepeltek a csapataikban és a mérkőzéseken 25-35 perc között játszottak. A legmagasabb játékperc átlaggal a 34 évesek fejezték a be a bajnokságot – 38 perc/mérkőzés.

A férfiak esetében 24 éves korig emelkedő tendencia látható a mérkőzés és játékperc átlagok tekintetében. A legtöbb játékperc átlaggal a 36 évesek szerepeltek – 36 perc/mérkőzés. 24 éves kortól kezdve átlagosan 20-23 mérkőzésen léptek pályára a játékosok (egy-két eltéréssel), 27-30 perc közötti játékidővel általában. 3 korosztályban érték el a játékosok a 30 perc fölötti átlagot (31-34-36 évesek).

A legtöbb gólt a női mezőnyben – 1 141-et – a 23 évesek szerezték, utána a 27 évesek következnek 920 találattal, majd a 31 évesek 751-tel. A különböző életkorok átlaga 466 gól lett. A legmagasabb gólátlagot is a 23 évesek érték el (2,68 gól/mérkőzés), azonban utánuk a 28 és 32 évesek (2,31 gól/mérkőzés) következnek.


A férfiaknál egyértelműen kiemelkednek a 28 évesek, akik 1 499 találattal lettek a legeredményesebbek. Őket a 24 évesek követik 1 004 góllal, majd a 23 évesek jönnek a sorban (944 gól). Az átlagos gólszám a korosztályokra lebontva 465 gól volt. A gólátlagok tekintetében a 28 és 37 évesek is azonosan zártak (2,78 gól/mérkőzés). Majd a 31 éveseket láthatjuk 2,7 gól/mérkőzés átlaggal.


A nőknél 100%-os lövés hatékonysággal a 37 évesek zártak – 1 lövésből 1 gól a mutatójuk. Az átlagos lövési hatékonyság 60% volt. 3 életkornál zártak 70% feletti hatékonysággal a játékosok. A már korábban említett 37 évesek mellett, a 32 és 35 évesek is kiemelkedők voltak.

A férfiaknál a 18 évesek 100%-os teljesítménnyel lőttek kapura, azonban az ő esetükben ez 6 gólt jelentett 6 lövésből, ami nem mérvadó az alacsony szám miatt. A férfiak esetében 64%-os volt a lövési hatékonyság. Itt 4 korosztály teljesített 70% felett (17-29-34-37 évesek).

A 20-as éveik elején járó játékosok nagy létszámban képviseltetik magukat a csapatokban, azonban utána csökken a számuk. Nem mindenki válik meghatározó játékossá az első osztályban. A mérkőzéseken folyamatosan emelkedik a pályán eltöltött játékpercük száma. Az is látható, hogy azért az idősebb, rutinosabb (30 év feletti) játékosoknak is megvan a helyük a csapatokban.